- Na, de min múlt, hogy kit hívtak? Mindenki szinkronizált?

- Szerintem erre születni kell. Ez egy speciális színészi munka. Nem mond igazat az a kolléga - tudom, vannak ilyenek -, akik leszólják, azt állítják, számukra nem jelenthet kihívást és dicsőséget egy jól megcsinált szinkron. Én magam most már hetedik éve szinkronszövegeket is írok. Például a Duna TV-n megy a Scooter című ifjúsági kalandfilmsorozat: azt. Véletlenül kerültem ebbe, akkoriban, amikor bejött a dél-amerikai szappanopera-szériák dömpingje, kérdezték, nem akarok-e beszállni. Persze, nekem angolból kellett magyarra fordítani.

- Térjünk azért még vissza 1981-be...

- Emlékszem jól. Dr. Márkus Éva volt a szinkronrendező. Hogy láttam-e már addigra az első részt a moziban, abban nem vagyok biztos. Akkora őrület akkor még nem volt körülötte, mint később és manapság. De most, hogy beszélgetünk róla, visszatérnek az emlékek. Emlékszem a hangulatra. A Pannónia 1-es stúdiójában zajlott. Egy nagy vásznon ment a film. Ott láttuk azokat az elképesztő felvételeket. Meglehetősen izgultam is, többször kellett egy-egy mondatot emiatt újravenni, mert elrontottam.

- Már a filmek eredeti amerikai szereplői is sokat panaszkodtak anno - legalábbis a későbbi visszaemlékezéseik szerint -, hogy a Star Wars forgatókönyve televolt nyakatekert, nehezen kimondható mondatokkal, amikbe majd' beletört a nyelvük...

- Nyakatekert? Így volt, a magyar szöveggel is. A hazai szinkron ilyen szempontból nem volt se jobb, se rosszabb. Ezen túlmenően azonban nem volt semmilyen szempontból sem különleges feladat: egy film volt a sok közül, amit akkoriban csináltunk. Számomra még azért volt érdekes, mert fiatal lévén viszonylag új voltam, az idősebb színészkollégákkal még nem lehetett olyan közvetlen a viszonyom. Bementem, ideges voltam, rengeteg technikai kifejezést kellett használni, amiket nehéz volt kimondani, megjegyezni. Pár napig tartott a szinkron elkészítése, nem voltak különösebb gondok. Akkoriban Debrecenben játszottam színpadon, így nemigen érzékeltem a dolog utóéletét, arra nem volt rálátásom.

- Ha nem is biztos, hogy Luke Skywalker, pontosabban a hangja nyomán minden mozinéző megjegyezte a nevedet, a tévében sokat láthattak.

- Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok - ez volt a műsor címe, amiben Moravetz Leventével szerepeltünk. Két éven át ment, akkor egyik napról a másikra levették műsorról; sajnáltam. A pályám tévés része szerencsétlenül alakult. De engem amúgy is mindig zavart a népszerűség, az, hogy egy színészt felismernek az utcán. Egerben például, ahol 1987-től dolgoztam, borzasztóan zavart, hogy nem tudok egy cukrászdába beülni, anélkül, hogy megszólítanának. A színházon kívül civil szeretek lenni. Mint említettem, Debrecenben kezdtem, voltam a Radnótinál, most meg Miskolcon. Ide Halasi Imre igazgató hívott, az elmúlt három évben vendég voltam, idén már a társulat rendes tagja. A nyolcvanas években viszont az még úgy ment, hogy az embert kiválasztották, hova kerüljön. Tősgyökeres pesti gyerekként kerültem vidékre.

- Eltelt több mint két évtized. Azóta kezdőből befutott színész lettél (bármennyire is meglepő erről kívülállóként hallani, de Szatmári György a most zajló évadban például két olyan szerepet is alakít Miskolcon, amit a laikus nagyközönség óhatatlanul idősebb karakterekhez társít: az öregembert a Valahol Európában című musicalben, és a Patást az Indul a bakterházban - a szerk.), és időközben A Birodalom visszavágot is nemhogy egy, de több folytatás követte, az utóbbiak már napjainkban. Hogyan élted ezt meg, jelent-e manapság valamit számodra ez a film?

- Megmondom őszintén: nem. Elvették a kedvem az említett folytatások. Tudom én is, hogy valaha a Csillagok háborúja etalon volt, de mára átment valami 'technokrata baromságba', ahol a szereplők elképesztő dolgokat beszélnek... Mikor a tizenegy éves fiammal pár éve megnéztük a következő részt (alighanem A klónok támadására gondol - a szerk.), azt láttuk, hogy mindenféle ugrándozás folyik, és hülyeségeket beszélnek. Aztán előkerült a szerelmi téma... a fiam azt mondta, ez unalmas, menjünk. Kijöttünk a moziból... Nem vagyok a Star Warsnak nagy rajongója, úgyhogy nem tudom megmondani, mi hiányzott az új részekből. Talán a lelke... A fiammal az elmúlt években megnéztük A gyűrűk urát, a Harry Pottert, olvastuk is, azok jobban tetszettek.

- Az iméntieket nem fogják igazán örömmel telten fogadni olvasóink, úgyhogy kötelességem direkt módon rákérdezni: előfordult-e, hogy a Csillagok háborújához való személyes szakmai kapcsolatod valami jót, valami kellemes élményt hozott számodra a későbbiekben?

- Volt jó élményem. Amikor 1990-ben kimentem Amerikába, és úgy voltam vele, hogy nem is jövök vissza. Van ilyen: az ember úgy érzi, új életet kell kezdenie. Angliába készültem, de Amerika lett belőle, egy barátom révén. Három-négy hónap volt, nem bírtam tovább. Mikor visszajöttem, egy ideig csak európai regényeket olvastam! Szóval kint elkeveredtem egy magán-színiiskolába. Magam korabeli srác oktatott benne. Egyszer a diákok közül három lánnyal meg egy Puerto Rico-i sráccal beszélgettem. Kérdezgettek magamról, kiderült, otthon színész vagyok. Mit játszottam? Moliére, Shakespeare - és eszembe jutott, mondom, én voltam Luke Skywalker hangja. Erre felkapták a fejüket. Hogy beszéltem? Hát így. Az nem lehet - mondják -, Mark Hamillnak nem ilyen a hangja! De onnantól el voltam fogadva...