Fersa Mabud története

 Attsa Kohe-hoz hasonlóan Fersa Mabud is kapott egy kis időt, hogy a számítógépen átnézze a Geonosis adatait. A Geonosis a peremvidéken található az Arkanis szektorban. Az egész bolygón a forró éghajlati övezet található. A felszínnek csupán 5%-át borítja víz a többi sivatagos, fennsíkos és hegyekkel tarkított. Őshonos fajok Geonosisiak, a homokkígyók és a Mongworstok. Nem őshonos faj Acklay ami viszont a bolygó egyes részein igen elszaporodott. Az Acklay-ek egy igen sötét bolygóról származnak így a nappali erős napsugárzás elvakítaná őket ezért éjszakai állatok. Az itt élő Geonosisiak értelmes szárnyas lények akik nem szeretik az idegeneket.

Ekkor Fersaék megérkeztek a bolygóra. Amikor leszállt a hajóról a nap mintha megvakította volna.

-         A Geonosis talán annyival veszélyesebb a Hothnál, hogy itt nem fogsz egyszerűen vizet találni. –Mondta a Sith mester. –De van a felszínen víz csak meg kell találnod. A jelzőfényt Kb. 5000 km-re helyezem el. Emlékezz a hosszú éves tanításomra és ne feledd: ha te nyersz megmenthetjük az öcsédet. –Gondolta hátha Fersa ezzel nagyobb önbizalomra tesz szert.

Ezután a Sith felszállt és elindult letenni a jelzőfényt. Az űrhajó egyre kisebb lett majd eltűnt. Elindult arra amerre a hajó eltűnt. Úgy érezte ő szerencsésebb mint Attsa Kohe mert amikor őt kitették már szinte este volt. Úgy gondolta nyert egy napot mert ez a 0. nap és holnap lesz az első. Ez esetben nyert egy napot amit ki kell használnia.

Fersa egy női Togruta volt. A Togruták kicsit hasonlítottak a Twi’lekekhez. Tudósok szerint a Togruták a Twi’lekek egy alfaja, vagy fordítva. Fersának vörös bőre volt két „csápjai” pedig vörös és fekete csíkosak voltak. A hatalmas meleg ellen lengén öltözött, csak egy trikó háromnegyedes nadrág volt rajta, melynek két oldalán ott lengett a két fénykardja. Egy kék és egy vörös. A vöröset mesterétől kapta majd készített egy másikat. Vörös kristályokat keresett hozzá de nem talált ezért inkább az egyik sötétebb kéket választotta. Az elkészítése csak pár napig tartott és teljesen egyedi lett.

Később a Geonosison sétálva feltűnt neki valami. Előtte hatalmas hegye vannak. Lehet, hogy azért kapott egy nappal többet, hogy legyen ideje hegyet mászni? Csak remélte, hogy így van. És azt is, hogy a hegybe vájva nincs egy Geonosoisi kaptár. Ha így lenne egy pillanat alatt több száz szárnyas Geonosisi rajzana ki belőle és bizonyára megölnék Fersát. Éjszaka biztos elbújnak mert az ilyen éghajlatú bolygókon éjszaka a hőmérséklet a 0° alá is lecsökkenhet. Neki is valami biztosa menedéket kell találnia. Remélte ha talál egy üreget nem lesz benn egy Acklay sem. Nem tudta, hogy hogy nézhetett ki de biztosan elbánt volna vele. De most a legnagyobb kérdés az, hogy hogy foglya megmászni a hegyet.

 

 

Elég közel járt már a hegyhez pedig csak pár órája gyalogolt. Ezek szerint meg kell mászni, vagy keres egy átjárót. Választhat: Kockáztat, hogy megmássza a hegyet és esetleg megcsúszik, vagy keres egy átjárót amivel időt pazarol és lehet, hogy nem is találna ilyen átjárót. Szerencsére Fersa a hotelben töltött unalmas perceiben az álltok külsejét és egyes bolygók külsejét tanulmányozta. Tudta, hogy számíthat hegyekre ezért hozott kötelet. Remélte nem kerül erre sor mert még sohasem mászott hegyet. Ha szerencséje van gyorsan túl lesz rajta és nem fog sok ideig tartani. Kb. 1000 méteres hegy. Elővette a kötelet majd magára kötött és elkezdett mászni. A sok kis kiálló szikladarabban könnyen megtudott kapaszkodni. Annyira belemerült a könnyű mászásba hogy két dolgot is elfelejtett. A kötéllel kibiztosítani magát. És a tényt miszerint tériszonya van. Már félúton járt amikor feltűnt neki a dolog. Ekkor megdermedt és nem tudta mit csináljon. De nem állhat meg az öccse miatt. Az öccsét elvitték a Jedik miután szülei eltűntek, őt pedig egyedül hagyták. Szívtelen szörnyek. Elválasztják tőle egyetlen családtagját őt pedig csak úgy ott hagyják. De egyszer megöl minden Jedit. Tovább kell másznia, hogy ezt megtehesse. A kötél végét kék lézerkardmarkolatára erősítette majd mélyen a sziklák közé döfte. Ezután tovább mászott majd amikor a kötél megfeszült az Erőt használva kikapcsolta lézerkardját amitől a markolat zuhanni kezdett. De a kötél tartotta, Fersa pedig felhúzta, majd ismét a sziklák közé szúrta. Ezt addig ismételte ameddig fel nem jutotta tetejére.

Amikor felért már nagyon kimerült. Úgy gondolta az ereszkedés ég ennél is nehezebb lesz. De amikor vissza nézett észrevette, hogy ez nem egy egyszerű hegy volt. Egy völgynek az egyik széle. Tehát a mester egy völgyben rakta le és Fersa most kimászott belőle. Ez jó hír volt. A rossz hír viszont az, hogy egyre sötétebb lesz és nincs semmilyen búvóhely. Az lenne a legbiztonságosabb ha végiggyalogolná az estét. Tudta, hogy éjszaka hideg lesz ezért hozott egy kabátot. Majd ha hideg lesz felveszi.

Nem messze tőle – csak pár kilométerre – egy hatalmas kiemelkedő sziklát látott. A szikla tetején egy hatalmas üreg, Fersa pedig zümmögő hangot hallott. Ez lehetett a 3 nagyobb kaptár egyike. A Geonosison 3 nagyobb és több száz kisebb található. A nagyobbakban több millió még a kisebbekben csak pár száz Geonosisi él. Ez vagy a Gehenbar kaptár, vagy a Golbah kaptár vagy pedig a Stalgasin kaptár. Nem lehet tudni, hogy melyik de jobb elkerülni. A Geonosisiak eléggé agresszívak tudnak lenni a más bolygókról, de még a más kaptárakból jövő idegenekkel szemben is. Mivel a Köztársasággal is elég rossz a kapcsolatuk jobb lenne nem említeni, hogy Coruscantról jött.

Alaposabb gondolkodás után úgy döntött egy közeli szikla tövében alszik. Ugyanis holnap egész nap gyalogolnia kell. De a legközelebbi sziklák is elég messze voltak és már késő volt. Fersa nem akart éjszaka odaérni ezért sietőre fogta a dolgot.

Másfél óra múlva ért oda és már sötét volt. Fersa magára vette kabátját meg még egy takarót, amit az éjszakai hideg ellen hozott. Csak fél szeme alhat, hiszen az Acklay-ek éjszakai állatok. Reggel korán fog felkelni de lehet, hogy már éjszaka elindul. Túl kell élnie a próbát, hiszen meg kell mentenie utolsó élő rokonát. Az öccsét.

 

 

 

 

Lassan teltek az órák. Már olyan hideg volt hogy Fersa látta a leheletét. Nagyon fáradt volt az időátállás miatt meg a hegymászás miatt is. Mégsem tudott elaludni a hideg miatt. De ameddig nem mozog, legalább kipiheni magát.

 Hirtelen éles sikítás hallatszott. Olyan éles lehetett mintha egy táblán csikorgatná az ember a körmeit. Fersa befogta a fülét majd felkelt. Nagyon hírtelen jött a sikítás és csak pár másodpercig tartott mégis be kellett fognia a fülét. A hold ezüstfénnyel világította meg a vörös földet, a sziklák hatalmas árnyékokat vetettek. Egy felhő sem zavarta az eget.

Amikor ránézett a kaptárra több száz hatalmas rovarszerű Geonosisi lándzsákkal felszerelve repült a szikla tövéhez. Ugyanis három sáskaszerű lény kapaszkodott fel a falakon. Fersa úgy gondolta ezek a lények az Acklay-ek. Amikor egy Geonosisi leért lándzsájával próbálta megsebezni valamelyik állatot de az egy jókora ütéssel a falhoz vágta. A Geonosisi pár másodpercig tapadt a falhoz majd lassan elváltak egymástól a Geonosis pedig egy puffanással elérte a talajt – csatlakozva többi halott társához. Lassan másztak fölfelé és néha egy kisebb-nagyobb sikító hangot kiadva. Jobb oldalon volt a legnagyobb, ő mászott a leggyorsabban, nyílván ő volt a vezér. Egyre több Geonosis repült ki és csak annyit értek el, hogy néhány lándzsa beleállt az állatokba.

Fersa lassan közelebb lopódzott egy másik szikla takarásában. Nem aggódott, mert szerinte az Ackly-ek úgysem érnek el többet, minthogy megölne még néhány Geonosisit. Bámulatosnak találta az állatok hihetetlen erejét. A sziklákba mélyesztik hatalmas, hegyes lábukat és még harcolni is van idejük.

 Már fél úton jártak. És ekkor egy Geonosisinak érdekes ötlete támadt. Amikor a legkisebbik Acklay kivette elülső lábát a sziklából, a Geonosisi elengedte lándzsáját és elkapta a lábát. Erősen csapkodott szárnyával és ennek meg lett a hatása. Szép lassan a meglepődött Acklay elengedte a falat. A Geonosisi az Acklayt akarta elengedni de az állat állkapcsa közé szorította. Pár másodperc múlva talajt értek. A Geonosisi pár szárnycsapás után kimúlt akárcsak az Acklay. A másik kettő nem törődött társukkal és zavartalanul másztak tovább.

 Most a középső Acklay-t támadták meg, aminek következtében az állat szemeiből egy-egy lándzsa állt ki ezzel megvakítva. Rövidesen lándzsák tömege állt ki a hátából. Az Acklay felüvöltött majd látás híján rosszul mérte be milyen kemény a következő réteg szikla és megcsúszott. Pár másodperces zuhanás után a hátára érkezett, aminek következtében a lándzsák vagy eltörtek, de – nagyobb esetben – átszúrták az állat testét.

 A harmadik eközben felért és bemászott az üregen. Erre tömérdek számú Geonosisi repült ki, mindegyik egy kicsit taszítva a vadállaton. Az Acklay két hátsó lábára állt de ez megkönnyítette a szárnyas lények dolgát, hiszen nagyobb lett a becsapódási terülte. Az Acklay egy óvatlan csapással két Geonosisit fejezett le majd fej nélkül zuhanni kezdtek. Az állat egyre közelebb járt az üreg széléhez majd végül zuhanni kezdett. Pörögve zuhant közben fülsiketítő visítást hallatott majd a szerencsétlen éppen a nyakára érkezett. A feje is betört gerince, pedig óriási reccsenéssel tört szilánkokra. Egy utolsó nyögés és az Acklay kimúlt.   

Fersa ijesztő képet kapott az itteni élet kegyetlenségéről és arra gondolt, hogy gyakorlatilag még el sem kezdődött a próba. Ez után a megdöbbentő élmény után úgysem tudna elaludni ezért úgy döntött tovább, megy. Már lassan hajnalodni kellett és az irányt is tudta, mert egy nyilat rajzolta a sziklára, ahol aludt. 

Fersa lassan maga mögött hagyta a Geonosisiakat és a halott Acklay-eket, majd folytatta útját a sivatagban. Nem volt viszonyítási pont. Egy kis eltérés is végzetes lehet, mivel lehet, hogy elhagyná a jelzőfényt. Fersa kinyúlt az erővel és azt a kis energikusülést kereste, ami a jelzőfény volt. Látta a Geonosisiak mindennapos tevékenységét. Pihenő Acklay-ek és Mongworstok az üregekben. Halotta annak a kis mennyiségű víznek a csobogását, amiről mestere mesélt. És pár ezer kilométerre előtte egy aprócska kis feszültég egy földbe szúrt tárgyban. Megvan. A jelzőfény megvolt és pontosan tudta hol keresse. Úgy döntött óránként foglya ellenőrizni, hogy jó felé megy-e.

Fersa eltűnődött mióta is van a mesternél. Úgy kb. 7-8 éve. 8 éve nem látta öccsét Bruhert. Szülei valami üzleti útra mentek, nem igazán emlékezett arra, hogy miért de egy hét után haza kellett volna érniük. Nem igazán értette, miért nem jöttek vissza, de azt tudta, hogy soha nem látják viszont őket. Öccsével kénytelen volt egy évig ebben a kilátástalan helyzetben élni, és Fersa ahelyett, hogy dolgozni ment volna lopott, hogy eltartsa magát és testvérét. De sohasem vetemedett pénz vagy értékek lopására csak ételt vitt el boltokból mindig annyit amennyi éppen kellett és nem válogattak. Ha elkapták volna, akkor már büntethető lett volna és talán még az öccse is…

 

Fersa hazatért apró házukba néhány gyümölccsel és inni valóval. Öccse a kis ház egyik szobájában ücsörgött és az előző napi adag élelmet eszegette.

-         Szia Fersa! Mit hoztál? –Kérdezte Bruher csengő hangján

-         Csak pár gyümölcsöt meg pár doboz innivalót. Holnapig elég.

Bruher három évvel volt fiatalabb, mint Fersa tehát 14 éves. Rokonságukat bizonyítja, hogy Bruher pont olyan volt külsőre, mint nővére csak vékonyabb fekete csíkokkal a fejnyúlványain. Érett fiatal fiú volt. Mindig mondta, hogy majd ő megy el enni valóért de, nővére soha nem engedte, mert úgy gondolta Bruher nem elég óvatos. Már lassan egy éve nem látták szüleiket és fogalmuk sem volt, hogy mi lett velük.

Fersa leült öccse mellé és ketten ették a tegnapi kenyeret. Mindketten nagyon soványak és gyengék voltak, nem tudtak volna védekezni, ha megtámadják őket. Fersa nem tudott munkát vállalni, mert nem végezte el az alapfokú iskolákat. Ez azért történt, mert szülei távozása után senki nem fizette a tandíjakat – a Shili-n minden iskolában hónaponta kellett tandíjt fizetni.

Nem gondoltak sokat szüleikre. Tudták, hogy van esély rá, hogy még élnek, hiszen a Galaxis hatalmas. Lehetséges, hogy ellopták a hajójukat, és azóta próbálnak valami munkával egy ujjat szerezni, hogy haza jöhessenek. Viszont azt is tudták, hogy nem fognak sokáig ezzel a módszerrel megélni. Egy éve nem volt más ruhájuk ezeket meg már rég, kinőtték. Fersa sohasem lopott mást csak élelmet ezért eléggé ápolatlanok voltak. Ha egy nagyobb betegséget elkapnak, nem tudnak rajtuk segíteni, mert nincs pénzük – itt gyakorlatilag minden csak pénz kérdése. Mindketten tudták, hogy ez így nem mehet tovább, de egyikőjük sem beszélt róla. Mostanáig.

-         Fersa te is tudod, hogy ez így nem mehet tovább. Pénzre van szükségünk. Nem tudnánk valami munkát vállalni? –Kérdezte Bruher sokadjára -

-         Nem. Egyikünk sem, járta ki az iskolát még az alapokat sem ismerjük. Ha beszélnénk a Hivatalos Galaktikus Nyelvet, talán tudnánk, de ki venne fel minket?

-         Igen. De ha ezen változtatnánk, szereznénk új ruhákat akkor talán valami kisebb munka bármi, amiért kicsi fizetést is kapnánk.

-         Kapnánk? Kapnék! Te még nem dolgozhatsz! – Bruher még túl kicsi volt, meg voltak a korhatárok az egész Galaxisban. A Shili-n ez 16. év. Bruhernek erre még két évet kéne várnia.

-         De te igen. Nem? Csak annyi a dolgod, hogy pénzt lopsz és…

-         Nem! – Vágott bele a szavába Fersa, neki az, az elmélete volt, hogyha egyszer elkapják élelemlopás, közben nem ítélik el, mert látják milyen körülmények között élnek. És talán még segítenek is rajtuk. És szerinte pénzt, egy boltban sem fogadnának el tőle a kinézete miatt.

-         És akkor hogyan fogunk tovább élni? – Kérdezte Bruher aggodalmasabban, mint máskor –

Fersa nagyot sóhajtott.

-         Nem tudom. De valamit ki fogok találni. - Mondta Fersa, majd nagyot harapott a tegnapi kenyérből…

 

 

Nem szívesen emlékezett ezekre az időkre. De néha, muszáj volt, hogy Fersa emlékeztesse magát a Sith előtti időkre. Mielőtt a Sith befogadta és mindent megkapott, amire csak szüksége lehetett. Az ő bolygójáról hozatott különböző ételeket, ha egy bonyolult mozdulatsort végig tudott csinálni. A legkényelmesebb bútorok voltak a szobájában, amiről más csak álmodni tudott. Emlékeznie kellett arra, honnan jött bár ezt sohasem foglya elfelejteni.

Ismét betályolta a jelzőfény helyét majd miután korrigált az irányon tovább ment. Már világosabb volt és a nap erősen sütött Fersa nem győzte az izzadságot törölgetni testéről. A nap olyan forrón égette a bolygót, mintha minden élőlényét elevenen akarná megsütni.

A világosságnak köszönhetően Fersa sokkal jobban tájékozódott a hatalmas sziklák között. Egy hosszú, hatalmas szikla előtt ment el. Hatalmas csönd uralkodott a tájon, amit Fersa kicsit furcsának talált. Nemsokára egy hatalmas roppanással a szikla tetejéről több kisebb szikla vált le. Némelyik nem volt olyan alakú, hogy legurulhasson és egy pár méteres csuszás után megtorpant. De a legtöbb szikla egyre gyorsulva gurul lefelé. Fersa nem tudott se előre, se hátra futni, mert ott ugyanúgy potyogtak a sziklák. Amikor pedig le akarta hagyni a sziklákat egy néhány méter hosszú szakadékba botlott, amit eddig óvatlanul nem vett észre. A szakadékot nem tudta átugrani, mert a szakadék hosszú volt, de nem annyira hosszú, hogy Fersa észrevegye. A sziklák egy gyorsulva gördültek eltiporva minden útjukba kerülő kisebb sziklát – és nemsokára Fersát is. A kövek némelyike csak pár centis volt de volt köztük olyan, amelyik kétszer, háromszor magasabb és szélesebb volt nála. A sziklák mindjárt elérik. Fersa kétségbeesett, nem tudta mit tegyen. A helyzet kilátástalan és akkor eszébe jutottak a fénykardjai. Ezt gyorsan elvetette, mert nem tudná olyan gyorsan felaprítani őket. A sziklák már nagyon közel voltak. És ekkor újabb ötlete támadt. Kinyújtotta mindkét kezét, mintha pusztán ettől megállnának a kövek. Érezte, ahogyan az Erő átjárja egész testét, és a kezében összpontosul. Az előtte lévő sziklákra koncentrált, amik lassan de határozottan lassulni kezdett. Nehezebb volt, mint gondolta, mert az első sziklákat nyomta a mögötte lévő. Fersa egyre erősebben koncentrált, aminek következtében a sziklák egyre lassabban gurultak. Majd körülbelül fél méterre a testétől megálltak. Fersa egyik ujja hozzáért a legközelebbi kőhöz. Nagyon közel volt, gondolta. Miközben ő továbbra is tartotta a követ a többi szikla szépen sorjában zuhant a mélybe vagy olyan nagy volt, hogy megakadt a szakadék két vége között. Fersa szinte sokkos állapotban volt, amikor elsétált a sziklák mellet, amik szépen lassan gurulni kezdtek majd egytől egyig, leestek. Sohasem használta az erőt gyakorlatban – persze használta, amikor meghatározta a jelzőfény helyét, de ez a mostani teljesen más volt. Alig egy napja van itt és máris veszélybe került.

A nap már magasan járt. Valószínűleg most van a legmelegebb a bolygón. Fersa izzadt és folyamatosan törölgetnie kellett magát. Nagy volt a kísértés, hogy vízzel hűtse testét de, nem pazarolhatta, és amúgy sem volt kimondottan hideg. Nagyon fájt a lába. Legalább 8 évet töltött abban a szobában és bár folyamatosan edzett mégis hatalmas mepróbáltatást jelentett ez a séta. 8 évig örült volna annak, ha kimehet és sétálhatna egy kicsit. Most annak örülne, ha ott teremne az a kényelmes ágy, amin az alatt a 8 év alatt feküdt.

„És ez még csak az első nap…” mondta egy hang a fejében. Kitartónak kellett lennie hisz csak így élhette túl ezt a 7 napot. Mindenesetre volt min gondolkodnia. Mi volt az a hatalmas rezgés az Erőben, aminek következtében itt van? Miért csak hat gyerekre volt hatással? Hogy alakult volna az élete, ha Ő és öccse nem olyan érzékenyek az Erőre? És mi a terve mesterének a győztessel? Nem tudott szabadulni ezektől a gondolatoktól, az a bizonyos hang ujjra és ujjra felemlegette a kérdéseket, amire bizonyára csak maga a Sors tudná a választ. Megpróbálta kiszorítani ezeket a gondolatokat a fejéből, hogy a feladatra koncentrálhasson, de a kérdések ugyanúgy keringtek a fejében és nem voltak rájuk logikus válaszok.

Fersa órákig gyalogolt kérdésekkel a fejébe, közben folyamatosan megkereste a jelzőfény pontos helyét. Általában jó irányba ment de volt, amikor már majdnem az ellenkező irányba haladt és vissza kellett fordulnia. A táj nagyon egyforma volt. Nagyon könnyű eltévedni, és mivel Fersa még épphogy csak haladó szinten volt járatos az Erőben nagyon kimerítette a jelzőfény pontos helyének bemérése. Körülbelül este hat óra lehetett és már majdnem megitta az ivóvize felét. Be kell osztania a maradékot, hogy még pár napig kibírja. A többi nem érdekelte, mert a humanoidok akár 5 napig is képesek víz nélkül élni.

Már nagyon hosszú út áll mögötte és érezte, hogy célja egyre közelebb van. Fersa ég soha nem érzett ilyen meleget a bőrén. Mintha bőre minden négyzetcentiméterébe éles tűk fúródnának. A Shili-n sose volt ilyen meleg…

 

 

Fersa egy késsel felfegyverkezve belépett a háztól egy-két kilométerre lévő valutaváltóba. Különböző fajú lények álltak sorban, hogy felváltsák pénzüket. Fersa egy zsákszerű szövetet húzott a fejére, hogy eltakarja arcát. Majd elkapott egy kisfiút – nem tudni milyen fajba tartozott – és a nyakához szorította a kést. Mindenki mozdulatlan volt, mert tudták, hogy a valutaváltó kirablása van folyamatban. Még az elrabolt gyerek anyja is tisztában volt azzal, hogy ha teljesítik, amit kér, előbb visszakapja gyerekét, mert nem próbálta megmenteni, hanem segélykérően nézett a pénzváltó férfi felé. Nem próbálták meg lenyugtatni a furcsa nyelven kiabáló fiút, inkább teljesítették azt a felszólítást, miszerint egy hátizsákot kell megtölteniük, pénzel, illetve valutával. Miután a váltó végzett a zsák pakolásával, Fersa hátrálni kezdett a mozdulatlan emberek mellett majd miután kinyitotta az ajtót, elengedte a kisfiút, és mindketten szaladni kezdtek. Fersa pár méter múlva még mindig szaladt és ekkor meghallotta a vészjelzőt, ami értesíti a helyi rendőrséget. Még futtában levette fejéről a zsákot, a kést, pedig egy kőből készült ház tetejére dobta. Éppen időben, mert egy repülő jármű fordult be az utcába rajta a rendőrség helyi megkülönböztető színeivel. Hangszóróiból folyamatos visítás szerű hang hallatszott ezzel felszólítva a többi lebegő jármű vezetőit, hogy álljanak félre.

 Fersa még akkor is futott, amikor már az utcájuk sarkához ért. A sarokról látta hogy a házuk előtt valamiféle komphajó lebegett rámpáját lehajtva. És amit ezután látott attól megállt a szíve. Egy emberi nő lépett ki a házból mögötte, pedig egy kalapácsfejű idegen kezében a kapálódzó Bruherrel. Fersa azonnal odaszaladt. Már bánta, hogy eldobta a kést, de most már nem tudott mit tenni a súlyos hátizsákot akarta nekivágni a kalapácsfejűnek, ha egy láthatatlan kéz nem kapta volna el és emelte, volna fél méter magasra. A kezeit összeszorította az a bizonyos kéz és a táskát is, elejtette, az idegen, karjaiban Bruherrel úgy ment fel a rámpán mintha Fersa ott se lenne. A nő viszont kinyújtott kézzel apró lépéseket tett Fersa lebegő teste felé.

-         Érzek benned Erőt, de te már túl idős vagy a képzésre. És amint látom, nem hagyunk sorsodra, - erre másik kezével a zsákra mutatott, ami idő közben kiszakadt – van miből megélned.

Azzal felment a rámpára és csak azután engedte el – dobta le – Fersát, hogy a rámpa csukódni kezdett. Fersa levegőért kapott majd megpróbálta visszatartani a rámpát, ami megállt a csukódásban és újra kinyílt. Fersa zümmögő hangot halott majd meglátta a nőt kezében egy hosszú sárga „fényrúddal”.

-         Ne akard, hogy megöljelek! Engedd el azt a rámpát! Azzal egyszer átfordította a kezében a fénynyalábot mire halk zümmögésbe kezdett.

Fersa félt ettől a különös tárgytól de nem mondott le ilyen könnyen öcséről.

-         Hova viszitek? Mit akartok tőle? – Kérdezte a tőle telhető legnyugodtabb hangon.

-         A Galaxis Középpontjába, Coruscantra. Jedi lovag lesz az öcsédből. A Köztársaságot és az igazságot foglya szolgálni. Légy büszke rá! Most enged el azt a rámpát! Indulnunk kell!

Fersa bár vonakodva de elengedte, hisz úgysem tudta volna megakadályozni, hogy elvigyék, és azzal se érne semmit, ha az öccse látná őt meghalni. Fersa felvette, a pénzel teli zsákot majd távolodó hajót, nézte, ami lassan elhagyta a Shili légterét…

 

 

                                                                                    2. Nap

Az éjszakát átgyalogolva Fersa már eléggé elfáradt, mégis rendületlenül haladt célja felé azzal a tudattal, hogy különösebb „kellemetlenségek” nélkül már az út negyedét megtette. De a mai nap rosszabbnak ígérkezett az eddigieknél. Fersanak elfogyott az összes vize. „A Mester azt mondta, van, víz csak meg kell találnod” mondta az a jól ismert hang a fejében. Talán ez Erővel ugyanúgy megtalálhatja, mint a jelzőfényt? Megpróbálta megkeresni a vizet, ami nagy erőlködésébe tellett, mert a víz mindig mozgásban van. Végül megtalálta a vizet. Tőle észak-nyugatra van egy kis tó, nyilván a bolygó minden vize. És most választania kellett: vagy tovább megy és reménykedik, hogy még öt napot kibír víz nélkül, vagy megteszi ezt a kitérőt. Az utóbbi mellett döntött, mert úgy gondolta 5 napig nem bírná ki úgy, hogy még mellé egész napokat, éjszakákat gyalogol át. Tehát most a víz irányába indult, ami úgy körülbelül 150 km-re van tőle, bár a távolság-felmérési képességeiben nem volt valami biztos. „Így a legjobb, innom kell valamit”.

Órákig gyalogolt ebben a perzselő hőségben. Érdekes módon a két nap alatt még egyszer sem volt szüksége lézerkardjaira. Ez számára azért volt különös, mert az első nap éjszakáján megtudta milyen itt az élet, és biztos volt benne, hogy előbb-utóbb szembe jön vele egy Acklay vagy egy Geonosisi. 

Már az út felét megtehette. Majd arra gondolt, hogy lehet, ő az első értelmes lény ezen a hegyvidékes, sivatagos, zord területen. A fénykardjai markolatára kulcsolta kezét, mert veszélyt érzett maga körül. De úgy látszik tévedett, mert nem történt más csak pár ököl nagyságú kő Fersa lábai elé gurult. Pont úgy mikor…

 

 

Fersa abban a kis helyiségben aludt, ahol pár napja Bruherrel ették a tegnapi kenyeret. Itt határozták el, hogy Fersa kirabol egy a közelben lévő valutaváltót őrségváltáskor. Ez a cselekmény vezetett ahhoz a naphoz, amikor két Jedi elvitte Bruhert. Csak magát okolta, mert korábban nem fogadta meg öccse javaslatát. Ha nem kell őt napokig győzködni itt lehetett, volna, és talán megakadályozhatta volna, hogy elvigyék. Mivel Bruher vette rá a rablásra neki, köszönheti a mostan életkörülményeit. Minden nap volt ennivalója, vize, új ruhákat vett magának és elment egy orvoshoz, ahol kiderült, hogy van egy kialakulófélben lévő tüdőgyulladása, amit az óta kezeltek ezen kívül Fersa kórosan sovány volt ezért különféle vitaminokat kellett szednie. A tüdőgyulladásból kigyógyult, és már nem volt sovány tehát teljesen egészséges lett.

Olyan hirtelen nyitotta ki a szemét, hogy a szoba fénye pár másodpercre elvakította. Nagyon furcsa érzése támadt. Mintha nagy veszélyben lenne és védekeznie kéne. De kiderült, hogy az „elhagyatott” ház belső vakolatának egy jókora darabja hullott le. Fersa még ezt is Bruhernek köszönhette. Ugyanis abban a pillanatban, hogy meglátta tehetetlenül vergődő öcsét ugyanez az érzés támadt benne, és ez az óta csak erősödött.

„Ha már felkeltem elmegyek reggelizni”. Fersa megevett egy pár dúsított ételkockát és a napi adag vitaminjait. Majd amit ezután látott attól majdnem megállt a szíve. A komphajó, ami elvitte az öccsét a háza felé közeledett. Fersa remélte, hogy visszatérnek és erre fel is készült. Egy sugárfegyvert vett elő egy rejtett fiókból majd elbújt egy szekrény mögé a bejárati ajtóval szemben. A komphajó leszállt. A rámpa kinyílt. Majd egy csuklyás alak lépett ki belőle. Úgy látszik ezúttal mást, küldtek érte. Az alak bejött a kapun és az ajtó felé közeledett. Fersa szíve egyre hevesebben vert. Hallotta a közeledő léptek zaját majd az ajtó feltárult. Fersa két pontos lövést adott le az alak testére. Az egyik lövés elöl elhajolt a másikat, pedig egy vörös „fényrúd” térítette el a padló felé, fekete lyukat hagyva maga után. Majd az alak jobb keze kinyúlt a fegyver, pedig kirepült Fersa kezéből egyenesen a csuklyás kezébe.

-         Ha befejezted, elmondanám, mért jöttem. –mondta csuklyás, Fersának időközben feltűnt, hogy egy ősz szakállú ember férfi.

-         Miért jött? –kérdezte vissza Fersa.

-         Ha jól tudom az öcsédet pár hete, elrabolták. –Azzal lehajtotta csuklyáját, az ősz szakálla mellé vállig érő ősz haja volt, nem voltak rajta ráncok, kék szeme volt és a tekintetén látszott határozottsága és ereje.

-         Igen! És engem is el akar vinni?

-         Igen. De nem a Jedikhez. Ők az ellenségeim. Én egy Sith mester vagyok, és tanítványt keresek, hogy elpusztítsam a Jediket.

-         És engem akar tanítványnak? Ha az a célja, hogy kiirtsa a Jediket -és az öcsémet- abból inkább nem kérek!

-         Ellenkezőleg. Az öcséd nem a saját akaratából ment velük. Dühös. Ez a düh a Sötét Oldalhoz vezet. Ha a Jediket kiirtom, örömmel látom Bruhert az én oldalamon.

-         Honnan tudja a nevét?

-         A tiedet is tudom Fersa! Én is és a Jedik is számon tartunk titeket születésetek óta.  

-         Miért?

-         Mert a családotokban hatalmas Erő lakozik. Ezt ki kell használni vagy a Jó vagy a Gonosz oldalon.

-         Milyen „Erő” lakozik bennem?

-         Az Erő egy olyan megfoghatatlan jelenség, amely ott van minden tárgyban, élőlényben vagy személyben. Ha valaki uralja az Erőt nagy dolgokra, lehet képes.

-         Például?

-         Ha csatlakozol hozzám, megmutatom. És megtanítalak használni ezeket a képességeket.

Fersa gondolkodóba esett. Ha valóban ez az út, hogy megmentse öccsét…

-         Rendben! Csak még két dolog. Mi az a kezében? És hogy hívják magát?

A Sith kezében még mindig ott volt a deaktivált henger.

- Ez egy lézerkard. Tiszta energia mely minden ismert szilárd anyagot átvág. A Jedik és a Sithek fegyvere. A nevemmel meg egyelőre ne törődj. Csak szólíts Mesternek…

 

 

A Mester ezután elvitte a Coruscantra ahol, megmutatta a Jedi Templomot, ahol az öccse élt. Ezután egy Fortögen nevű Hotelbe vitte kb. a 150-200-adik emeletre. Csak pár utcára volt a Jedi Templomtól, éppen látta a házak között, de a Mester nem akarta, hogy kimenjen a szobából és így is tett 8 éven keresztül. Azóta az öccse már felnőtt. Lehet, hogy nem is emlékszik már a nővérére és megbékélt sorsával.

Fersa most azon gondolkodott mit tegyen másként, ha öccse újra vele lesz. „Azért volt esélyük elvinni, mert nem vetted figyelembe a javaslatait” mondta az a bizonyos hang. „Ha hallgatsz Bruherre és engedet, hogy segítsen a dolgok nem így alakultak, volna. Nem vetted őt emberszámba, nem figyeltél rá, és nem hallgattad meg. Ő a testvéred ugyanannyi joga volt cselekedni, mint neked”. És a hangnak igaza volt. Ha Fersa hallgat öccsére ott lehetett, volna azon a napon és meg tudta, volna akadályozni. Ha ő ott van kettő-kettő ellen lett, volna esélyük „elkergetni” őket. Ha másra, nem erre jó volt az, hogy elvitték. Megtanulta, hogy a családtagjait becsülni kell, mert ők mindig ott lesznek neki. Amikor a szüleit eltűntnek nyilvánították egy barátja sem segített. De az öccse végig ott volt vele.

Annyira belemerült az eset tanulságába, hogy nem vette észre az előtte elterülő kékséget. Megtalálta a vizet.

Fersa szaladni kezdett a víz irányába, majd amikor odaért táskáját és lézerkardjait levéve beleugrott. Jó pár percig élvezte a hideg vizet miután kijött. Minden kulacsát megtöltötte, és úgy döntött itt tölti az éjszakát. Mivel az élelme is elfogyott remélte, hogy éjszaka vagy másnap meglát egy Acklayt. Mivel hüllők nagy esély van rá, hogy nap közben vannak kint napozni.

Fersa 5 méterre a tótól egy szikla tövében letáborozott és azzal a tudattal aludt el, hogy most már nincs előtte akadály.

 

 

Reggel korán felkelt. Sok ideig tartott ameddig felfogta az elé táruló hatalmas mennyiségű víz látványát. Fersa még egy kicsit ivott majd feltűnt neki az a homályos – mivel mosat kelt nem látott egész jól – zöld folt, ami a tó túlsó oldalán áll. Majd miután a zöld folt megmozdult Fersa meghallotta azt a sikolyt, amit először két napja éjjel hallott. Egy Acklay van a túloldalon. Fersa várt, mert még mindig nem látott túl jól és remélte, hogy a naptól az Acklay most hátrányban van. Miután kitisztult a látása közelebb lopódzott az állathoz, aki tényleg nem vette észre. Majd bekapcsolta kék lézerkardját. Még közelebb ment most már teljesen mögötte volt, tehát biztos, hogy nem látja őt. Majd Fersa egy pontos suhintással levágta az állat hátsó egyik lábát. Az fájdalmában hatalmasat üvöltött majd egy másik hátsó lábával belerúgott Fersába aki, ettől métereket repült hátra majd vörös lézerkardjára esett, ami ettől megsérült. Fersa felpattant majd az immár felé fordult állatra nézett, aki hatalmas sebességgel közeledett hozzá első két lábával csapkodva. Fersa kitért minden csapás elől bár az egyik vészesen közel járt a fejéhez. Úgy néz ki ez az Acklay nem, tudja, hogy a napnak meg kéne vakítania őket. Fersa levágott még egy felé csapó lábat. Majd megkerülte az Acklayt és még két lábát levágta. Ekkor megint felé fordult és Fersa látta minden tűhegyes fogát és az apró szemet, ami most egyenesen rá néz. Az Acklay megmaradt hátsó lábain felágaskodott és ez volt az-az alkalom, amire Fersa várt. Ameddig a szörnyeteg lecsapni készült ő bal kezével az Erőt segítségül hívva a hátára borította. Majd egy erős mozdulat után lézerkardja már az állat nyelőcsövében pihent.

 

Fersa nem is gondolta, hogy ilyesmire is képes. Félelem nélkül nézett szembe az 5 méteres fenevaddal. Miután egy kiadósat evett a döglött állatból a maradékot otthagyta a dögevőknek.

Megkereste a jelzőfényt, de mintha a jel halványabb lett volna, mint eddig. Útközben sérült lézerkardját próbálta helyrehozni. Nem látszott rajta különösebb sérülés. Ez volt a szerencséje. Ki tudja, hogy még hányszor lehet szüksége fegyvereire. Fersa már éppen azon gondolkodott, hogy mekkora szerencséje van, meg hogy milyen könnyű a próba. Úgy becsülte, hogy – a heggyel együtt – már az út felét megtehette. Ám ezután kezdődött csak el a balszerencsék sorozata…

Órákig gyalogolt és már-már nem is tűnt melegnek ez a hely annyira jól alakultak a dolgok és annyira örült, hogy szinte semmit se vett észre maga körül. Még azt a Homokkígyót, sem amelyik éppen előtte összetekeredve pihent. Fersa rálépett a megdöbbent kígyó, pedig belemarta bokájába. Ekkor Fersa lézerkardja felé nyúlt. Bekapcsolta majd hatalmas robajjal felrobbant a kezében. Felüvöltött kínjában és megdöbbenésében de a kígyó nem eresztette. Fersa jobb keze teljesen megégett és tele volt repeszekkel. Bal kezével másik lézerkardja után kapott, amivel levágta a kígyó fejét. Bár az állat feje már nem csatlakozott testéhez Fersa még mindig érezte, ahogy bokájába pumpálja a halálos mérget. Hatalmas fájdalmak árán fejtette le magáról a fejet majd vízzel, hűtötte az égő sebet. Nem állhatott meg. Ha továbbra is szerencséje van a kígyó mérge nem öli meg. Miközben sérült kezét fásliba kötötte újra meg akarta keresni a jelzőfényt de…

„Ez nem igaz…”

Fersa nem találta meg a jelzőfényt. Bokáján egy idegen lény marásával eltévedt ezen a sivatagos bolygón…

Atty14